Azt elárulhatom, hogy ezt a bejegyzést már utólag írom (2017.02.06. és csak jóval később teszem közzé…). Akkor nem volt megfelelő az idegállapotom a blogoláshoz és féltem elkiabálni bármit is. Annyit elmondhatok, hogy ez a 6. lombik lelkileg a legnehezebb mind közül.
Az embriótranszfer után sikerült elkapnom az influenzát, így a embriók a 6. és 7. napjukat lázasan töltötték velem. Ez kb. a beágyazódás időszaka. Óránként mértem a lázam, ha közelítette a 38 fokot hűs zuhanyt vettem és lázcsillapítót vettem be. Utána olvastam, hogy inkább a gyógyszer, mint a láz, a láz megölheti az embriókat. Szerencsére 38 foknál több nem volt a testhőm, viszont rettenetesen gyenge voltam és mit mondjak lelkileg hazavágott, hogy pont most kellett lebetegednem, ilyen nincs!! Kb. 2-3 éve nem voltam lázas beteg….:-(
Ezután bár reménykedve, de esélytelennek tűnően vártam a tesztelésre…bevallom volt, hogy zokogtam azon, hogy tuti nem sikerült. Totál mensiérzés jött (de nem amolyan “lehet, hogy terhes tünet mensi”, hanem az az üres szurka, ami minden lombiknál jelezte, hogy itt a vége…) Nah így vergődtem, végül a transzfer utáni 8. napon, azaz 11. dpo-n teszteltem:
Aztán ET+9. napon is :)))
14. dpo-n az intézetben is pozitívat teszteltem, nagyon nagyon nagyon boldogok voltunk. 🙂 …mindenféle aggodalommal társulva. Az orvos az ultrahangon 15 mm-es méhnyálkahártyát látott és terhességre utaló állapotokat, némi hiperstimulációs jelekkel.
Úgy néz ki babát várok?! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: